Rádióadásunk az országban egy hiányt, egy szükséget próbál pótolni, betölteni. Magyarországon Isten Királyságáról szóló prédikációk, bibliai tanítások sugárzása - melyek nem kötődnek és nem is akarnak odakötni senkit sem egy felekezethez vagy gyülekezethez sem - terén nagy fehér foltok vannak. Ha egyáltalán beszélhetünk foltokról.
Ami a szívünkben megfogalmazódott az, hogy e térségben élő keresztények Isten egyetemes üdvtervébe való aktív bekapcsolódását segítsük elő Isten Királyságáról apostoli, prófétai alapokon nyugvó tanítások, gondolkodásmód, az Istentől kapott látások e kommunikációs csatornákon való elérhetővé tételével is.
Egy helyi, kisközösségi rádiót indítottunk Székesfehérváron. Segíteni szeretnénk egy már kitaposott, írásban világos pontokba lefektetett "know-how"-val BÁRKI, BÁRMILYEN gyülekezet részére az ország bármelyik részén, hogy egyre több helyen beinduljanak helyi rádióadások - melyeken Isten Királyságának evangéliuma szól. Ehhez a beinduláskor - akár online a neten - műsor-anyagot is tudunk biztosítani majd, de természetesen minden közösség, gyülekezet a saját maga által elképzelt, jónak tartott műsorstruktúrával, műsorokkal dolgozhat. A "know-how"-t bárki részére ingyen rendelkezésre bocsátjuk, akik vállalják, hogy felekezet- és politikai agitációktól mentes Isten Királyságáról szóló, apostoli és prófétai alapokon nyugvó bibliai műsorokat fognak sugározni.
Hallgassa meg Rádió Sansz - Variety található, a város Budapest (Magyar Köztársaság) a 87.8 FM, a támogatás a Windows Media Player , WinAmp and Real Player. Rádió Sansz állomás is van honlapja www.radiosansz.hu.
Telepítse :
Windows Media PlayerWinamp Media PlayerRealPlayer SP